Katona Krisztina Csilla már egy kerek évtizede a Yuppi Tábor önkéntese. Az ő első tábora nekem is első táborom volt, ahol életvidám, lelkes, őszinte, nyíltszívű embert volt szerencsém megismerni, akivel azóta is kapcsolatban maradtunk. Magáról azt vallja, hogy szereti az életét és a Jóistent, aki azt belé plántálta.

A Yuppi egy élményterápiás tábor krónikus beteg (daganat, diabétesz, autoimmun betegségek) gyerekek és családjuk részére, ahol a cél, őket idézve „Megszelidíteni a betegség nevű szörnyeteget.”, visszaadni az elrabolt gyermekkort.

1. Mi motivált téged arra, hogy ilyen különleges igényű gyerekekkel foglalkozz?

„Fiatalabb” koromban, mikor még nagyon aktív es mozgalmas életet éltem,kíváncsivá tett az, hogy milyen lehet a Yuppi Tábor. Jelentkeztem, de igazából nem tudtam mire jelentkezek, ezt csak az tudja igazán, aki benne van. Az első tábor után eldöntöttem, hogy életem részévé szeretném tenni. Ennek már 10 éve.

2. Visszatekintve az évek távlatára, változtatnál e bármit is a velük való játékkal kapcsolatban?

A velük való játékkal kapcsolatban semmit nem változtatnék. Inkább az általános hozzaállásomon csíszolnék: egy évtized után ma már egyszerűbben és bátorítóbban állok betegségekkel küzdő gyerekek mellé.

3. Mit tanultál tőlük?

Amit először tanultam az a következő: gátat szabni a személyes kíváncsiságomnak, anélkül törődni a legmélyebben a gyerekkel, hogy arról beszélnénk, miért is van ő ott velem.

Minden kíváncsi pillanatom nem biztos hogy helyes es egészséges; mielőtt tennék vagy mondanék valamit, gondoljam meg kétszer, őket is megilleti a tapintat, nekik is kell az, hogy teljesen elfeledkezzenek a háttérről. Megtanultam, minden ember értékes-nem számít milyen környezetből jön vagy épp milyen élethelyzetben van és legyek bator ezt értékelni, legyet nyitott, tudjam őszinte szeretettel fogadni őket. Megtanultam, hogy megéri mosolyt és örömet csalni az emberek szájára, mivel számtalanszor tapasztaltam, hogy minél többet adok, annál többet kapok, de ne azért adjak, hogy kapjak. Megtanultam egyszerűen megélni a Jelen pillanatot és adni a legtöbbet magamból. Megtanultam, hogy megéri szeretni anélkül, hogy elvárnék valamit a másik féltől.

4. Gyermekkorban megküzdeni egy ilyen kórral trauma. Kiszakadnak a megszokott gyermekkorból, az iskola/óvoda helyett a kórházak különböző osztályain töltenek hosszú hónapokat, szociálisan izolálva. Más hatások érik őket, ami nagyban befolyásolja az fejlődésüket. Érezted ennek hatását?

Éreztem és láttam különbséget betegségben szenvedő gyerekek és egészséges gyerekek között: néha sokkal érzékenyebbek, bátortalanabbak, néha visszahúzódóbbak. A Yuppi táborokban ezekre is rajottem mivel ezen gyerekek legtobb idejüket terápiával, kezelésekkel töltik,töltötték tehát sokkal kevesebb lehetőségük volt, van játszani, kapcsolatban lenni más gyerekekkel. Ezért is a Yuppi tábor egy csodálatos lehetőség ahol pár nap ezen gyerekek életében nem a betegségről szól hanem általunk (önkéntesek által) bátorságot, inspirációt kaphatnak abban, hogy képesek bármire. Csak hinnünk szükséges bennük. Amikor átlépnek a saját határaikon a mosolyuk leírhatatlanul azt jelzi számomra, hogy megéri az időmből, tudásomból, szeretetemből adnom nekik.

5. Mi volt a legnagyobb félelmed a tábori élményekkel kapcsolatban?

Az egyik legnagyobb félelmem az első táborokban az volt, hogy véletlenül, akaratlanul se kérdezzek rá egyenesen az alapbetegségre, például ” Az a heg miért van a karodon?” . Ez nem történt meg mivel mi önkéntesek szuperul felvagyunk készítve, hogy ezen betegségek mivel járnak és a fókusz ne a kiváncsiságunkon legyen. Egy másik kihívás, hogy bár végig lappang egy furcsa hála érzése, egy „huhh, de jó hogy nem én vagy egy szerettem vagyunk ebben a cipőben” ezt ne éreztessem. Inkabb vegyem úgy, mint egy leckét, hogy milyen szerencsés vagyok. Hálás vagyok az életemért és ezekért a nehéz, de gyönyörű tábori tapasztalatokért mivel úgy érzem sokkal gazdagabb lett az életem.

A Yuppi Tábor tevékenységéről, önkénteskedésről, adományozási lehetőségekről többet is megtudhattok itt: https://yuppicamp.ro/hu