Visszatalálni önmagunkhoz 2- Bőrápolás

A daganatos betegséggel való szembenézés nemcsak fizikai, hanem mélyen lelki kihívás is. Ebben a nehéz időszakban különösen fontos, hogy odafigyeljünk testünk jelzéseire – különösen a bőrünkre, amely gyakran tükrözi belső állapotunkat is. Cikksorozatunk második részében – az „Visszatalálni önmagunkhoz” című első írás folytatásaként – Dr. Kiss Melinda, bőrgyógyász segítségével a daganatos betegek bőrápolásának sajátosságaival foglalkozunk. Célunk, hogy támogatást és praktikus tanácsokat nyújtsunk azoknak, akik testi-lelki egyensúlyukat keresik a kezelés alatt és után.

Habár a bőr gyakran szenved mellékhatásoktól, szerencsére a súlyos tünetek gyakorisága kisebb. Gyógyszertől függően változik a mellékhatások gyakorisága és súlyossága is (a citotoxikus T limfocita asszociált antigén 4 gátló-pl. Ipilimumab immunterápia egyedüli vagy kombinált formában az esetek akár 70%-ban okozhat bőrtüneteket). 

Leggyakrabban előforduló bőrtünetek, és praktikus tanácsok leküzdésükre: 

Bőrszárazság (xerosis):

A bőr feszessé, hámlóvá, repedezetté válhat, gyakori viszketéssel (pruritus) társul.

A bőrszárazság és a viszketés gyakran együtt járó tünetek, általában a bőr barrierjében fontos szerepet játszó zsírok mennyiségének csökkenésének, majd az emiatt fokozódó vízveszteség következményeként alakulnak ki. 

Javaslatok: 

1. Kerülni a fokozott súrlódást a bőr szintjén, a szivacsok használatát fürdés/zuhanyzás közben

2. Az öltözet esetén is javasolt laza,nem túl szoros ruhákat hordani, amelyek kevésbé sértik a bőr felületet. 

3. Hangsúlyt kell fektetni a bőr rendszeres hidratálására különböző bőrpuhító krémekkel (urea 5-10%, glicerin 20-40%, Shea vaj). 

4. Kerülni kell a szárító jellegű bőrtisztítókat, helyette krém-olaj alapú mosakodó szereket javasolt választani. 

5. Nem javasolt a hosszú, forró vizes fürdés, helyette hasznosabb a rövid (5-10 perces) zuhany, meleg(nem forró) vízzel.

6. Javasolt a szoba páratartalmát magasabbra állítani- 50-70% között 

7. Ruháink tisztítása esetén kerüljük az öblítők használatát, és lehetőleg hipoallergén, illatmentes mosószereket használjunk.

Viszketés

Lehet enyhe vagy akár kínzó, folyamatos – önmagában vagy más tünettel együtt is megjelenhet.

A viszketés az egyik leggyakoribb panasz, oka legtöbbször egy alap enyhe bőrszárazság, mely fokozódik különböző  kezelések hatására. 

1. Kerülni kell a száritó jellegű bőrtisztítókat, helyette krém-olaj alapú mosakodó szereket javasolt választani. 

2. Nem javasolt a hosszú, forró vizes fürdés, helyette hasznosabb a rövid (5-10 perces) zuhany meleg(nem forró) vízzel. 

Kivétel a kolloid(porrá őrölt) zabpelyhes fürdő, ez kimondottan jótékony hatással lehet a viszkető bőrre. Ez esetben is figyeljünk oda, hogy ne legyen túl forró a víz és ne üljünk 10 percnél többet. 

3. Tisztálkodás után egyből javasolt még vizes bőrre hidrataló krémet alkalmazni. 

4. Fenntartott és erőteljes viszketés esetén helyi hideg vizes borogatás és alacsony fokú szteroidos kenőcs alkalmazása segíthet.

5. A férfiaknál segíthet az arcon jelentkező panaszok csökkentésében ha klasszikus borotva helyett elektromosat használnak, mivel kíméletesebb a bőrre nézve. 

6.Ruháink tisztítása esetén kerüljük az öblítők használatát, és lehetőleg hipoallergén, illatmentes mosószereket használjunk.

Kipirosodás (erythema)

Különösen sugárkezelt területen, de kemoterápia hatására is kialakulhat. Helyi gyulladásra, fokozott érzékenységre utalhat. Érvényesek az előbbi pontokban említettek.  A használható krémek közül kiemelt szereppel rendelkeznek a cink-alapú krémek (pl. a baba popsi krémek). Ez a terület fokozottan hajlamos a leégésre,így kerüljük a hosszas napozást.

Kiütések (rash)

Célzott terápiák, tirozin kináz inhibitorok és immunterápiák gyakori mellékhatása. Lehet akné-szerű, foltos, viszkető vagy hámló. Gyakran az arcon, mellkason, háton jelenik meg. Súlyosság függvényében (I-IV fokozat) különböző kezelési módszereket alkalmazunk, kizárólag orvosi felügyelet alatt.  Súlyos esetekben akár az alap onkológiai kezelés megszakítása is szóba jön. Ha kiütés tapasztalható, mindenképp jelezni kell onkológus kezelőorvosnak, illetve bőrgyógyasznak is.

Pigmentációs zavarok

A pigmentációs zavar a fokozott és a csökkent pigmentációt is magába foglalja. „Barnás foltok” (hiperpigmentáció), néha világosabb, fehéres foltok is megjelenhetnek. Idővel önmaguktól elhalványodhatnak. Fontos megemlíteni, hogy az immunterápiák, különösen az ICI (immune checkpoint inhibitor) Nivolumab vitiligo-szerű pigmenthiányos foltokat okozhat, mely többnyire maradéktalanul eltűnik.

Fényérzékenység (fotoszenzitivitás)
A bőr heves reakcióval reagálhat napfényre (napégés-szerű tünetek).

Gyakori bizonyos kemoterápiás vagy célzott szerek mellett.

1. Kint tartózkodás esetén javasolt hosszú ujjú felsőt és nadrágot viselni, kalapot,szemüveget hordani

2. Napfényvédőt( SPF 50+) alkalmazni a fedetlen területeken, hosszasabb expozíció esetén 2 óránként újból alkalmazni.  3. Kerülni a napon való hosszas tartózkodást 10-17 óra között

Sugárdermatitisz

Sugárkezelés során kialakuló bőrgyulladás. Vörös, hámló, égető érzésű bőr, súlyos esetben hólyagosodás is előfordulhat. Hangsúly kerül a bőr vízveszteségének csökkentésére, a felülfertőződés megelőzésére, a gyulladáscsökkentésre és a mikrobiom egyensúlyának visszaállítására. 

Ezekhez mind fontos egy nedves környezet fenntartása a bőr felületén, különböző úgynevezett hidrokolloid kötszerek által, melyek hagyják a bőrt “lélegezni”, és  ugyanakkor egy átlátszó védőréteget képeznek a kórokozókkal szemben. 

Seb jelenléte esetén: 

1. Rendszeresen le kell fertőtleníteni a felületet, nem irritáló jellegű fertőtlenítővel, pl. Betadin. 

2. A maradék betadint fiziológiás steril oldattal lemosni picit 

3. Hidrocolloid kötszert alkalmazni

Pikkelyes hámlás, repedezés

Leginkább a kézfejen, talpon és az ujjak között. Fájdalmas lehet, fertőzésre is hajlamosabbá teheti a bőrt. 20-30% urea alapú bőrpuhítók+ vazelin rendszeres alkalmazása segíthet, lehetőleg este, okluzív kötés alatt ( ez lehet konyhai/frissentartó fólia).

Megváltozott testszag

A fokozott izzadás, verejtékmirigyeken keresztül is kiválasztódó gyógyszerek miatt megváltozott testszag teljesen normális velejárója a kezeléseknek. Mellrák hormonkezelése esetén a gyógyszerekkel előidézett, gyorsan beálló menoapuzás tünetcsoport része a fokozott izzadás, hőhullámok.

Kerülni javasolt az illatszerek használatát. Átmeneti állapot, kezelés megszűnte után visszatér normálisra. 

Hajhullás

Kemoterápiák esetén gyakoribb a teljes hajhullás, immunterápiák esetén inkább csak a fokozottabb hullás jellemző. 

Kezelések befejezése után legtöbbször visszatér a hajnövekedés (3-6 hónap után) ,de esetekben a haj sűrűség alacsonyabb marad. 

1. Kezelés befejezése után a rendszeres fejbőrmasszázs serkenti a vérkeringést és támogatja a hajhagymák regenerációját. 

2. Kerülni kell a hőkezelést (hajvasaló, hajszárító forró levegővel) és a vegyi kezeléseket.

3. Nem javasolt túl gyakran vagy erőteljesen fésülni a hajat.

Bár a daganatos betegség sok kihívással jár, a bőrápolás lehet egy olyan tudatos, szeretetteljes rutin, amely segít visszanyerni a kontroll és az önbecsülés érzését – nap mint nap emlékeztetve arra, hogy a gyógyulás nemcsak belül, hanem kívül is elkezdődhet.

Köszönet Dr. Kiss Melindának a hasznos szakmai tanácsokért !

A cikksorozat első részét itt tudod elolvasni:

https://oncoteam.eu/visszatalalni-onmagunkhoz-szepseg-a-kezelesek-idejen-1/?fbclid=IwY2xjawKHH2RleHRuA2FlbQIxMABicmlkETFqeHFUTXlaNms2dXppMjlNAR5lONx1hf0908Cabu_wJ3dRWluZDCiAzvVw8pTSz0WPnIR9hL6vt_hhe1M0Bw_aem_-uSFFMLduf8KyFqHWg1LXQ