Olvasási idő: 5 perc
Azt hinnénk, hogy a daganatos megbetegedések főleg a modern korra jellemző patológiák, de igazából ezek a megbetegedések már ókor emberét is kínozták. Az angol “cancer” megnevezés Hippokratésztől ered, aki a tumorok keresztmetszetét rákhoz hasonlónak látta, I.e. 400-as években, viszont ez korántsem az első említése a malignitásoknak. I.e. 1600-ból származó egyiptomi papiruszokon már a mellrák kezelési lehetőségeiről esett szó. Hogy lehet az, hogy egy olyan betegségről ami évezredeken át követte az emberiséget, életek millióit követelte, beszélni még most is olyan nehézkes? Miért vetül most is stigma árnyéka a daganatos betegekre, miért kezelik gyakran a betegek is titokként?
Egy 1984-ben íródott tanulmány a szociális stigmát hat faktorhoz köti, melyek befolyásolják annak jelenlétét és mélységét: a betegség külső jeleinek elrejthetősége, várható lefolyás, befolyás, esztétika, eredet, kockázat. Az elrejthetőség sok esetben nehézkes: egyrészt a kemoterápia mellékhatásaként jelentkező hajhullástól kopasz fej tulajdonképpen toposszá nőtte ki magát a filmkultúrának hála, másrészt sok esetben nehezen elrejthető sebhelyek, katéterek, vagy pont a látható daganat nehezítik. A lefolyás sok tényezőtől függ, mint például a betegség előrehaladottsága, a társbetegségek, a szövettani típus, és terápiás lehetőségek egész arzenálja áll az orvosok és betegek rendelkezésére, hogy akár kuratív módon gyógymódot nyújtsanak. Természetesen ez nem mindig elérhető, de minden esetben cél a megfelelő életminőség biztosítása a betegnek. A társadalom szemében, hála rengeteg tévhitnek, aktualitását vesztett információnak mégis a daganatos megbetegedés diagnózisa egyenlő a lassú és fájdalmas halállal. Befolyás alatt azt értjük, hogy mennyire befolyásolja a beteg mindennapi életét, kapcsolatrendszerét a betegség jelenléte. Esetünkben ez mindenképp jelentős, hiszen a kezelések elkezdésével a beteg addigi életvitelébe sok változás áll be. Gyakran kimaradnak a munkából, a periodikus kezelések a kórházhoz kötik, szociális hálójuk átalakul, azért is mert a kezelés okozta esetleges immunhiány miatt kerülik a közösségeket. A beteg és ismerősei közé gyakran kommunikációs gát kerül, nehezen találják meg a helyes, támogató de nem túlviktimizáló hangnemet. Esztétikai szempontok tulajdonképpen szorosan kapcsolódnak az elrejthetőséggel. Minél inkább nyilvánvalóak kivülálló számára a változások annál inkább tehernek érzi őket a beteg és negatív hatással van az önbecsülésére. Ide tartoznak a különböző szagok, hangok is. Eredet alatt azt értjük, hogy a beteg felelősségre vonható-e a betegsége kialakulásáért (dohányzás és tüdőrák, HPV és méhnyakrák stb). Ez téves felfogás, hiszen legtöbbször nincs egyszerű ok-okozati összefüggés, amit a társadalom kiváltó tényezőnek ítél az tulajdonképpen csak rizikófaktor, hiszen nem minden dohányzó lesz tüdőrákos és nem mindegyik tüdőrákos dohányzik. A kockázat nem a betegség kialakulását jelenti, hanem a betegség továbbadásának kockácatatát. A daganatos megbetegedés nem ragályos, viszont kialakulásában öröklődő mutációk játszanak szerepet illetve amennyiben biológiai ágens okozza (HPV, EBV, Hepatitisz virus) akkor azok viszont terjednek emberről emberre.
Ennek a mélyen gyökerező stigmatizációnak veszélyes következményei vannak a betegre nézve. Fokozza a szociális izolációt, ezért miatt ritkábban és később fordulnak orvoshoz, növeli a depresszió és szorongás kialakulásának esélyét.
Forrás: Daisuke Fujisawa & Nao Hagiwara: Cancer Stigma and its Health Consequences, Curr Breast Cancer Rep (2015) 7:143–150